top of page
Dr Váradi Mariann portré 02.jpg

Dr. Váradi Marianna

Operaénekes - Szoprán

Énekmester

Tanulmányait a debreceni konzervatórium után Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémián folytatta, ahol Bende Zsolt és Andor Éva növendékeként diplomázott 1991-ben. Közben Weimarban többek között a világhírű német szoprán, Hanne-Lore Kuhse és Lore Fischer kurzusán vett részt, és ösztöndíjat kapott a Stuttgarti Nyári Zeneakadémiára, a világhírű karmestertől, Helmuth Rillingtől. Aktív hallgatóként vett részt, Rózsa Vera, Geszty Szilvia, Jevgenyij Nyesztyerenko, Anna Reynolds mesterkurzusain. 1993-tól Adorján Ilona tanítványa.

 

Zeneakadémiai tanulmányait követően, 2 évig ösztöndíjasa volt Budapesten az Operabarátok Egyesületének. Ez idő alatt Melinda és Norina szerepét énekelte a Magyar Állami Operaházban, utóbbival debütált Szegeden, 1991-ben. Operaénekesi pályáját 1992-ben a Pécsi Nemzeti Színháznál folytatta. Dolgozott a Bayreuthi Ünnepi Játékokon 1993 és 1995 között, ahol viráglány-cover volt. 1996 – 98-ig a „Deutsche Oper am Reihn- Düsseldorf - Duisburg” tagja volt. 2010-ben doktorált, egyéni felkészülőként, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen.

 

2004-től tanít Magánéneket a Pécsi Tudományegyetem Zenei Intézetében, 2010 óta Kamrazene és napjainkban Kortárs Zenei gyakorlatot. 

 

Nemzetközi Ének Mesterkurzus/International Vocal Masterclass

bottom of page