"Keresem. Törekszem. Teljes szívemből benne vagyok" (Vincent van Gogh)

Nickolai S. Podvin
Karmester
Nickolai Svetlov Podvin karmester, akinek életcélja a zene szolgálata és a zenei élmény tudatosítása a közönségben.
Kollégái és tanárai, akikkel együtt dolgozott a tanulmányai során és pályája kezdetén, nagy elismeréssel nyilatkoztak róla.
A zene iránti elkötelezettsége és szenvedélye tükröződik előadásaiban, mindenütt látványosságnak számítanak, és amelyeknek a közönség is részese lehet.
Általános iskolai évei alatt más hangszerek iránt is érdeklődött, trombitán, klarinéton és basszusklarinéton is tanult, több színházi előadásban és kórusban is részt vett.
A fagott iránti szeretete, és a középiskolás, a főiskolai és a posztgraduális tanulmányai során végig kitartott. Középiskolás korában azonban Nickolai megtalálta igazi hivatását, a karmesterséget. Tizenhat éves kora óta segédkezett a középiskolai zenekar programjaiban, a próbákon és koncerteken tanárai irányításával. Ezután magántanároknál és főiskolákon folytatta a karmesteri tanulmányait, többek között a chicagói North Park Universityn, a minneapolisi Augsburg College-ban és az illinois-i Illinois State Universityn, ahol 2021 tavaszán kettős mester diplomát szerzett, mint karmesters és fagott előadóművész.
Jelenleg a Royal Academy of Music hallgatója, ahol Sian Edwards professzor mellett tanul, és várhatóan 2023 nyarán fejezi be Artist Diploma tanulmányait. A Royal Academy of Music-on töltött ideje alatt olyan világhírű karmesterek munkáját segíthette, mint Edward Gardner, John Wilson és Barbara Hannigan, a teljes szimfonikus zenekartól a kortárs kamarazenekarig terjedő projektekben. Zenészeket gyűjtött össze saját szimfonikus zenekarának megalakításához, és 2 koncertet állított össze, amelyeken Copland és Barber művei hangzottak el, valamint legnagyobb projektje Beethoven 9. szimfóniájának előadása volt, amivel az iskola történelmet írt, hiszen több mint egy évtizede ő volt az első diák, aki ezt a feladatot teljesítette. A Royal Academy of Music nemrégiben jelölte őt arra is, hogy képviselje az Akadémiát a BBC Skót Szimfonikus Zenekarral 2023 júniusában megrendezésre kerülő nyári workshopon. Ő egyike annak a hat karmesterhallgatónak, akik az Egyesült Királyság hat Zeneakadémiáját képviselik.